csütörtök, április 29, 2010
Funny...
Ma olvastam a Scientific American-ban (ne kérdezd, mértolvasokilyenkétesenhangzóhavilapot, amúgynemrossz), h 26-án, októberben nyílt nap van a CERN-ben, ebéd, hotel, stb, olyan 197 $ körül.
A video azért nemrossz...
Sajgó rekordok
A héten rekordokat döntögetek a napi, londoni, munkaidőbeli kerékpározással- ingecskében, harisnyában, ügyelve, h szalonképes maradjon a külsőm- 50 km fölé emelkedett a napi penzum, tegnap és előtte, összejött, nah. Nagy uais a para, h nem frissítettek a kliensek aktái, kellőképpen, és ellenőrzéseket kapunk hamarosan, úgyhogy buldózer módjára kell bepótolni a több hónapos, nem ritkán éves lemaradásokat. Ilyenkor jönnek a fiatal kolléganők, akik mozgékonyak, nem átallanak menni egyik helyről a másikra beszerezni a szükséges információkat...
Most jól megérdemelt szünetemet töltöm, de az agyam sajog a sok tennivalótól (kicsit a lábaim is) és hehe: tegnap elkezdett tikkelni a jobb szemem. Egyszerűen képtelenség, h ki tudjam magam piheni, amióta visszajöttünk a szabiról, nem volt egy nyugodt hétvégém. A tavalyi nyár hasonló volt, szóval v gyorsan kitalálok vmit, vagy..... nem.
Már arra is gondoltam, holnap tömeg közlekedek, de egyszerűen nem fog rávinni a lélek.
Jah, az nagyon vicces volt, hétfőn balesettel indítottam a napot, belementem egy fehér transitba, mert én barom, több mint 35-tel mentem le a lejtőn, kocsi előttem féklámpa, hirtelen megáll, és nem tudtam időben lefékezni, az ütközés előtti 2 másodpercet lassítva éltem meg, és elfogadtam, h ez bizony totál telibe, és esés lesz. Furcsa volt, mert nem féltem úgy, mint a legelsőnél, amikor elütöttek, ott is láttam, h ez ennyi, mondjuk az nem is az én hibám volt, és totál váratlanul élt. Az az érdekes, h direkt korábban indultam el otthonról, és megfogadtam, h szépen fogok kerekezni, nem megyek gyorsan, nem versenyzek, élvezem az időt, de vmi oknál fogva, a zöldhullám is közre játszott, nem figyeltem, h rá, h gyorsan megyek, reggeli forgalomban. A még furább, azt álmodtam, akkorra virradóra, h két ismerősöm azt mondta, rossz a hátsó kerekem, és nem biztonságos a bringám, én viszont hetykén válaszoltam, h Bence pont fűzött nekem hátsó kereket, úgyhogy ez nem jött be (egyébként nem). Valójában a fékeim nem szuperáltak vmi nagyon jól.
Egyébként csak belementem az autóba, fejjel 3szor megblónitottam a kocsit (most már sosem fogok azon gondolkodni, h inkább nem vennék sisakot, néha), a lendület , erő ilyen komikusan vezetődött le, mint a Tom és Jerryben, bringa fel, majd oldalra eldőltünk. A transit szóra sem méltatta a dolgot, egy autó megállt mellettem és a srácok megkérdezték, h jól vagyok-e, és mondtam, h azt hiszem, igen. Gyorsan felkeltem, nevetve, és remegő térdekkel, kalapáló szívvel-adrenalin löket. Láncot fel, ülést megigazítani, a kormányom lement kicsit. Jah, mázli, a harisnyámon induripinduri szakadás a térdemnél, kis prezúr, véraláfutás, meg a sípcsontom, ennyi. Kis sebfertőtlenítés az irodán, ennyi.
Óvatosabbnak kell lennem, sokkal.
Most jól megérdemelt szünetemet töltöm, de az agyam sajog a sok tennivalótól (kicsit a lábaim is) és hehe: tegnap elkezdett tikkelni a jobb szemem. Egyszerűen képtelenség, h ki tudjam magam piheni, amióta visszajöttünk a szabiról, nem volt egy nyugodt hétvégém. A tavalyi nyár hasonló volt, szóval v gyorsan kitalálok vmit, vagy..... nem.
Már arra is gondoltam, holnap tömeg közlekedek, de egyszerűen nem fog rávinni a lélek.
Jah, az nagyon vicces volt, hétfőn balesettel indítottam a napot, belementem egy fehér transitba, mert én barom, több mint 35-tel mentem le a lejtőn, kocsi előttem féklámpa, hirtelen megáll, és nem tudtam időben lefékezni, az ütközés előtti 2 másodpercet lassítva éltem meg, és elfogadtam, h ez bizony totál telibe, és esés lesz. Furcsa volt, mert nem féltem úgy, mint a legelsőnél, amikor elütöttek, ott is láttam, h ez ennyi, mondjuk az nem is az én hibám volt, és totál váratlanul élt. Az az érdekes, h direkt korábban indultam el otthonról, és megfogadtam, h szépen fogok kerekezni, nem megyek gyorsan, nem versenyzek, élvezem az időt, de vmi oknál fogva, a zöldhullám is közre játszott, nem figyeltem, h rá, h gyorsan megyek, reggeli forgalomban. A még furább, azt álmodtam, akkorra virradóra, h két ismerősöm azt mondta, rossz a hátsó kerekem, és nem biztonságos a bringám, én viszont hetykén válaszoltam, h Bence pont fűzött nekem hátsó kereket, úgyhogy ez nem jött be (egyébként nem). Valójában a fékeim nem szuperáltak vmi nagyon jól.
Egyébként csak belementem az autóba, fejjel 3szor megblónitottam a kocsit (most már sosem fogok azon gondolkodni, h inkább nem vennék sisakot, néha), a lendület , erő ilyen komikusan vezetődött le, mint a Tom és Jerryben, bringa fel, majd oldalra eldőltünk. A transit szóra sem méltatta a dolgot, egy autó megállt mellettem és a srácok megkérdezték, h jól vagyok-e, és mondtam, h azt hiszem, igen. Gyorsan felkeltem, nevetve, és remegő térdekkel, kalapáló szívvel-adrenalin löket. Láncot fel, ülést megigazítani, a kormányom lement kicsit. Jah, mázli, a harisnyámon induripinduri szakadás a térdemnél, kis prezúr, véraláfutás, meg a sípcsontom, ennyi. Kis sebfertőtlenítés az irodán, ennyi.
Óvatosabbnak kell lennem, sokkal.
hétfő, április 26, 2010
It's not easy being green...
Kisregényt kezdek szigorúan álnéven :). Az első fejezet tulajdonképpen meg is van, csak kicsit át akarom írni. Már régóta gondolkozom rajta, van jó néhány ötletem, a szereplők pedig végső alakot öltöttek az utóbbi hónapokban. A nevek zseniálisak, a többit nem tudom. Mondjuk a név választás sosem okozott gondot. Sok benne a fekete humor és a paródia, és nem kímélem a karaktereim, de az sosem árt.
A legjobb az lenne, ha angolul írnám, de az ilyesmitől fényévekre vagyok- mindent magyarul találtam ki...
A legjobb az lenne, ha angolul írnám, de az ilyesmitől fényévekre vagyok- mindent magyarul találtam ki...
szombat, április 24, 2010
kedd, április 20, 2010
hétfő, április 19, 2010
Mennyi fruska... és Bükk, fogorvos, meg ilyenek
Nők...
egyre nehezebben viselem őket, főleg a kis mellű, nagy fenekűeket, ők a leghangosabbak és a legtöbbet beszélők az irodán, ez a végső konklúzióm. Nagyon rontja a munkamorálom. Ma pl egy gondozási tervet csináltam egész nap, mint egy lassított felvételen. Nem is, tévedek, van egy leszbikus csaj is nálunk, persze úgy néz ki, mint egy fiú, nah, ő beszél a legtöbbet. Elképesztő..., h ömlik belőle a szó. Nem tudom, milyen csillagjegye lehet, de nem kedvelem, az biztos. Végül is nem annyira-annyira gáz, ha nem beszélne folyamatosan.
Ha visszagondolok egy-egy durvább napomra, elképzelem, h az milyen nagyszerű is lenne, ha mindenki, csak akkor szólalna meg, ha tényleg van mondanivalója, van vmi fontos információja, amire érdemes és kell is figyelni. Egy kis kedves csevej belefér, de nem mindenáron.
Néha úgy hiányoznak a normális csajok magam körül, régi barátnők... szépek, nagy szájúak, odamondogatók, viharosra sikerült barátságok. Remélem találkozom még hasonszőrűvel. Olívia egy kicsit ilyen volt, csak rettentő messzire lakik, és a szülinapi buliján fel akarta szedni Bencét-ezt végül is nem vettem zokon, inkább mulattatott, hisz nem volt esélye rá, és az írek egyébként is zizisek:). A barátja azt hiszem alaposan kioszthatta, remélem, nem verte meg (kicsit el tudom róla képzelni). Másnap szabadkozott vagy félórát nekem a telefonban, aranyos volt.
És rettenetes zenéket tudnak emberek hallgatni, és táncolni rá, ezt hagyjuk is...
Egész tegnap délután Lajkót hallgattam, rám jött, és úgy szomjazok egy koncertjét, vagy egy Drescht, nem is tudtam, 14 évesen, milyen szerencsés vagyok, h a vásárhelyi teabárokban úgy kb 3 havonta beültünk egy Dresch-koncertre. 4 évig. Ingyen. Mekkora luxus. Pesten most mehettünk volna egyre, igen, igen, csak hát anyu szülinapi bulija fontosabb volt, igen, igen.
Talán volt egy idő, amikor filantrópnak neveztem magam, hát ez már nagyon messze van...sajnos? Pedig olvastam most Paul Brunton A Search in Secret India c könyvét, és olyan jó lenne a jógában békét lelni, és elfogadni, szeretni minden embert, függetlenül attól, milyen szörnyen biciklizik, nagyot köp vagy élesen rikácsol, hogy buta, gonosz vagy gyenge stb...
Most a reflexológiáról fogok olvasni, és gyenge vagyok én is, hisz nem jógázom, bár nagyon rám férne minden nap, és megnézhetem magam, mikor fogom gyakorolni a talp és kéz masszást... mert itt ülök, és ilyen hülye blogot írok, miközben, pl megint nem válaszoltam egy csomó emailre sem, és on an' on an' on
Jah, voltunk otthon, és ez volt az eddigi legjobb, mert nem szakadtunk 100felé, nem volt teljesítménykényszer, ami egy kicsit mégis csak furcsa, hiszen én teljesítmény kényszeres vagyok. Kölcsönkaptuk egy pár napra a "híres" Vanik Zoli faházát. ABükkben.. láttátok Lars Von Trier Antikrisztusát? Nah, velem hazautazásom előtt nézette meg egy őrült angol nő, majd egy héttel később egy faházban találtam magam Választottammal, kettesben az erdő neszei, állatai, sötétsége, zúgása és patak csobogása közt. Volt tetőtér is. Átkozott, beteg Trier. Az első éjszaka azt mondtam, h holnap csomagolok...végül is maradtunk, és túráztunk egy nagyon lazát, meg kisvasút és szalonnasütés, semmi jelentős. Én mindig vágyom rá, h távol, messze messze legyek a civilizációtól, de azt hiszem képtelen lettem volna rá akkor.
20 év után megkaptam életem 2. és 3. tömését is, plusz kis fogkő eltávolítás, bye-bye cigis és kávés múlt, idén lesz 3 éve!, bár rettegtem tőle, de meg se kottyant, egyébként is előre tervezés volt, és nem vészhelyzet, volt málnás érzéstelenítő, én bevittem Brekit a rendelőbe, és 30 helyett egy 20asból megúsztam-Bp., Ráday utca. Akinek kell egy jó fogorvos, írjon.
Hát így...
egyre nehezebben viselem őket, főleg a kis mellű, nagy fenekűeket, ők a leghangosabbak és a legtöbbet beszélők az irodán, ez a végső konklúzióm. Nagyon rontja a munkamorálom. Ma pl egy gondozási tervet csináltam egész nap, mint egy lassított felvételen. Nem is, tévedek, van egy leszbikus csaj is nálunk, persze úgy néz ki, mint egy fiú, nah, ő beszél a legtöbbet. Elképesztő..., h ömlik belőle a szó. Nem tudom, milyen csillagjegye lehet, de nem kedvelem, az biztos. Végül is nem annyira-annyira gáz, ha nem beszélne folyamatosan.
Ha visszagondolok egy-egy durvább napomra, elképzelem, h az milyen nagyszerű is lenne, ha mindenki, csak akkor szólalna meg, ha tényleg van mondanivalója, van vmi fontos információja, amire érdemes és kell is figyelni. Egy kis kedves csevej belefér, de nem mindenáron.
Néha úgy hiányoznak a normális csajok magam körül, régi barátnők... szépek, nagy szájúak, odamondogatók, viharosra sikerült barátságok. Remélem találkozom még hasonszőrűvel. Olívia egy kicsit ilyen volt, csak rettentő messzire lakik, és a szülinapi buliján fel akarta szedni Bencét-ezt végül is nem vettem zokon, inkább mulattatott, hisz nem volt esélye rá, és az írek egyébként is zizisek:). A barátja azt hiszem alaposan kioszthatta, remélem, nem verte meg (kicsit el tudom róla képzelni). Másnap szabadkozott vagy félórát nekem a telefonban, aranyos volt.
És rettenetes zenéket tudnak emberek hallgatni, és táncolni rá, ezt hagyjuk is...
Egész tegnap délután Lajkót hallgattam, rám jött, és úgy szomjazok egy koncertjét, vagy egy Drescht, nem is tudtam, 14 évesen, milyen szerencsés vagyok, h a vásárhelyi teabárokban úgy kb 3 havonta beültünk egy Dresch-koncertre. 4 évig. Ingyen. Mekkora luxus. Pesten most mehettünk volna egyre, igen, igen, csak hát anyu szülinapi bulija fontosabb volt, igen, igen.
Talán volt egy idő, amikor filantrópnak neveztem magam, hát ez már nagyon messze van...sajnos? Pedig olvastam most Paul Brunton A Search in Secret India c könyvét, és olyan jó lenne a jógában békét lelni, és elfogadni, szeretni minden embert, függetlenül attól, milyen szörnyen biciklizik, nagyot köp vagy élesen rikácsol, hogy buta, gonosz vagy gyenge stb...
Most a reflexológiáról fogok olvasni, és gyenge vagyok én is, hisz nem jógázom, bár nagyon rám férne minden nap, és megnézhetem magam, mikor fogom gyakorolni a talp és kéz masszást... mert itt ülök, és ilyen hülye blogot írok, miközben, pl megint nem válaszoltam egy csomó emailre sem, és on an' on an' on
Jah, voltunk otthon, és ez volt az eddigi legjobb, mert nem szakadtunk 100felé, nem volt teljesítménykényszer, ami egy kicsit mégis csak furcsa, hiszen én teljesítmény kényszeres vagyok. Kölcsönkaptuk egy pár napra a "híres" Vanik Zoli faházát. ABükkben.. láttátok Lars Von Trier Antikrisztusát? Nah, velem hazautazásom előtt nézette meg egy őrült angol nő, majd egy héttel később egy faházban találtam magam Választottammal, kettesben az erdő neszei, állatai, sötétsége, zúgása és patak csobogása közt. Volt tetőtér is. Átkozott, beteg Trier. Az első éjszaka azt mondtam, h holnap csomagolok...végül is maradtunk, és túráztunk egy nagyon lazát, meg kisvasút és szalonnasütés, semmi jelentős. Én mindig vágyom rá, h távol, messze messze legyek a civilizációtól, de azt hiszem képtelen lettem volna rá akkor.
20 év után megkaptam életem 2. és 3. tömését is, plusz kis fogkő eltávolítás, bye-bye cigis és kávés múlt, idén lesz 3 éve!, bár rettegtem tőle, de meg se kottyant, egyébként is előre tervezés volt, és nem vészhelyzet, volt málnás érzéstelenítő, én bevittem Brekit a rendelőbe, és 30 helyett egy 20asból megúsztam-Bp., Ráday utca. Akinek kell egy jó fogorvos, írjon.
Hát így...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
