Windsor és Virginia Water

Kényelmi okokból csak 1-2 képet teszek fel, bár alig fényképeztünk érdemit-megint. Igazából a windsor-i kastély zárva volt, a kapu lőn csak megörökítve, meg Virginia Water lenyűgöző, importált római kori romjai. Szép időt kaptunk viszont, aludtunk egy órányi mélyet a fűben-lehet a levendula volt annyira nyugtató- mindezek előtt veszekedtünk egy jót, csak hogy forrón tartsuk a szerelmet. És csaltunk nagyot, mert oda-vissza vonattal mentünk, és csak a környéken bringáztunk-kivétles volt, h nem holtfáradtan esünk ágyba szombat este.
És most lelkiismeret furdalásom van, hogy már megint nem válaszoltam arra a 4-5 emailre, amire kellett volna, csak egyet pipálhatok ki közülük. Viszont kaptam egy aranyos plüssmacit, irtóra örülök neki, ami azért fura, mert az effajta csajosság hiányzik belőlem: értsd cuki, szupi és társaik. De ez a mackó nagyon klassz, kicsi, és helyes, majd megmutatom. Teo lett a neve (ha roszat csinál: Teodor)- nah, fájjon csak :D, e!

Esküszöm a Bence boldog azon a képen, hiába a tragikus tekintet, éppen csak egy monolit előtt áll, ki tudja melyik Űrodüsszeából való az...

Booka Shade: Mandarin girl

Megfelelő mozgóképet nem találtam, de a zene jó...megmozgat

Régen nem írtam, pedig tudnék, volt minden, ami kell, majd később, holnap talán Windsor-ba kirándulunk, ha szép lesz az idő

Letekertünk Brightonba szombaton-113 km összesen

Egy közepes sokkott okozott, konkrétan egy tortúra volt, főleg ahogy kezdődött. Kölcsönkértük Ferencke high tech gps-ét, h majd azon a szép úton menjünk, amit ő is követett, csupa mező, farm, erdő, rét, ez volt a terv: ZÖLDBEN LENNI. Az elején Bence kiakadt, h nem tudja élvezni a tájat, mert állandóan a gps-t nézi, meg irtó lassan regált, 2-4 km-rel arrébb, ha rossz helyen fordultunk le. Én állandóan azt kérdezgettem, jó-e az irány- felkészületlenek voltunk, nah, én meg nő. Persze későn is indultunk, nagyon, és csak 25 km volt kiérni a városból, 11.30 körül hagytuk el a wandsworthi bringaboltot, ahova még be kellett ugrani. Összesen 113 km-t mentünk aznap. Gatwick után, erőnk teljében, akkor voltunk kb 50 km-nél, már végképp nem sikerült megtalálni AZ UTAT, a szépet, zöldet, jót, így azt javasoltam menjünk az A23-on (csak menjünk már, haladjunk, mert eltelt a fél nap, és sehol sem vagyunk) Az eredmény tragikomikus lett, kár, h nem volt hozzá humorom, 3 óra után teljesen kikészültem a kocsik hangzavarától, fingom nem volt, mennyi van még hátra, a pszichém nem bírta, h így elszúrtuk. A sok visszafordulást az elején, az A23-ason meg 1-2 km-ig bringaút, aztán vissza az útra, aztán megint uaaez, de akkor is hallottuk az autókat, az iszonyú, senkinek nem kívánom azt a hangzavart. Így én kétszeri hisztiroham és könnyek között, Bence pedig tűrve engem, kettecskén, vmivel 6 előtt leértünk Brightonba. Olyan h hátsó defekt, az nüansz, meg se jegyzem, akkor még boldogok voltunk, vagyis én, B. tudta, h sírás lesz a vége. v sejtette, h kemény lesz. Végül is megcsináltuk, amihez én ragaszkodtam, jó nagyot aludtunk, ettünk fertelmesen rossz burgert a parton, fagyit, B fish and chips-et, és vonattal visszaértünk 9-re, kb.
Legközelebb korábban indulunk, ami mindig vágyam, de sosem jön össze aMásik Felem rutinja miatt, és átnézzük az utat, legalább egyszer, és B. is megszokja azt a hülye gps-t-vagy anélkül megyünk.
A fotók fordított időrendi sorrendben, persze.

ENJOY: Amon Tobin: Rosies