Az első (?) londoni nosztalgia

Most néztem meg, hogy Palmers Greenbe megyünk ma Csaba búcsú-bulijába, Rudiék legendásan hatalmas házába, átbringázunk a Turnpike Lane-en, Wood Green-en (itt vettem első mimosa olajam, az Evolution-ban, ami csak azért említésre méltó, mert Londonban 3 ilyen bolt van, hozzánk a bethnal green-i van a legközelebb, kénytelen vagyok onnan beszerezni), és nosztalgiázni fogunk!!! Első bérelt szobám a Turnpike-on, jó érzéssel gondolok rá vissza, az első ágyneműt, párnákat, bögréket, a kedvenc fekete tányérom vettem ott, fenn, északon- sok csipcsup dolog, mentünk a S.-be vásárolni, főztünk Joe-ékkal, jah, zöld volt a kert, lehetett a fűben fekve olvasni, volt néhány jó buli, fényes kicsi szoba, nagy ház, barátságos légkör, ha B. nem költözik oda az utolsó hetekben, akkor sosem találkozunk...aug. 20-án jöttek ki kocsival, második, harmadik útjuk oda vezetett...
Első bringautunk az Alexandra Palace-hoz...
Ma csalunk, mert Overgrounddal megyünk fel Finsbury-ig, csak onnan tekerünk majd fel, de akkor is élvezni fogom.

Miért hittem, hogy van tárkonyom? Ha nincs...

Mindegy, más ízű lesz a gomba szószom...
Nah, ezen a szép verőfényes kora délutánon, amikor is úgy ragyogott a Nap, hogy közben szürke volt az ég, szemerkélt az eső és erős szél fújt, fogtam magam és feltekertem SW2...-ból W10 5AP-be, a főnökömhöz, aki eligazított, hogy jövő héten kezdek hétfőn az irodán, és Inka majd mindent megmutat, elmond menet közben. És fogok tréningezni -gondolom 2x 2,5 óra, ahogy ez ebben a szférában ezen a szinten működik-, és megbeszélésekre járni a szoc. szolgálathoz, és én fogom felmérni a házi segítség nyújtás kockázati tényezőit a kliensek lakásán, illetve felügyelni a carer-ek munkáját, ami hálás feladat.. Ez csak egy picivel más, mint amit korábban megbeszéltünk, de mit finnyáskodok, itt tartok, nem? De, szóval, jó lesz ez. És egyébként is csak fél állás.
Mint már mondtam, az időjárás tökéletes volt, egyedül a szél vett vissza a kedvemből, mert azt ki nem állhatom. Sosem fúj hátulról, mindig csak oldalról, akkor is csak balról, és ha szemből érkezik, akkor legalább az egyensúlyom megtartásával nem kell törődni -az szóra sem érdemes, amikor lenyomja a levegőt a torkomon, épp csak ezt nem mondja: "Itt a friss oxigén, harapd csak!"
Heti háromszor járok majd be, ez jelentőset fog dobni ébredező fizikai kondíciómon (upsz, már fél éve bringázom Londonban). Csak meg kell találnom a leggyorsabb, legegyszerűbb utat -még kísérletezgetek-, visszafelé pedig olyan utcákat, amik esetleg, talán nem egyirányúak, vagyis behajtani tilosak nekem, így le tudok jönni rajtuk. Hamar elkezdem majd unni a napi 2-szer 50-40 perc tekerést (40 percre saccolom, amikor már nem térképezek és rutinosabban haladok), szóval akár kezdő francia nyelv leckéket is vehetnék, vagy újrakezdő németet, de ahogy zenét sem hallgatok, ezt se fogom- nem érzem biztonságosnak, ha kizárom a forgalmat. Sajnos. Ez kár.
Megtudtam, hogy két hét múlva pedig sok meztelen ember fog kerekezni a belvárosban, mintegy 10 km-es útvonalon, a World Naked Bike Ride keretében, és hát fűzöm a körülöttem lévőket, hogy menjünk! Tavaly láttam őket a Trafalgar-on, annyira röhögtünk, akkor azt mondtam, ezt én is ki akarom próbálni, annyira vicces lenne...Gyereknek érezhetnénk magunk megint (beugrott, hogy van rólam egy korai fotó, amikor egy bugyiban ülök vmi még talán orosz gyártású, újonnan kapott biciklimen az udvarunkon, próbálgatom, és koncentrálok a pedálokra...)

A Vanishing point-ról, Ádám almáiról és a sweet potato-val való szerelembe esésünkről pedig majd máskor írok, ha eszembe jut.

Aki teker, annak azért, aki meg nem, annak azért :)

Greenwichi köd

Tegnap hazaestem S.től 9 körül, B. azzal fogadott, megyünk-e akkor ma buliba, F. kérdi, jah, megyünk, mikor, mivel, mert tömegközlekedéssel nem vagyok hajlandó, az 1-1,5 óra, míg bringával uaez fél, és mint tudjuk, az idő csodás dolog. Ha van belőle sok, várni meg utálatos. Vagy csak menjünk át sütizni, Zs. most sütött finom piskótát, meg van citromízű -banán- vagyis töklekvár. Aztán F. lemondta:(, mert majd inkább jövő héten Matter, mi meg, mi meg nem indultunk tovább (későn is érkeztünk).
Némi huzavona után viszont az éjjeli bringázásnál döntöttünk, Greenwich felé. A hiúság kitűnő katalizátor. Mivel úgy alakult az este, hogy nem lett semmi, el is ment a kedvem minden továbbitól, de 11re felébredtem, és akartam csinálni vmit, nehogy már csak alvás, az snassz lenne! Éjjel bringázni meg egyszerűen csak k*rva jó, szóval minden világnyűgöm ellenére legyen Greenwich, egyáltalán nem vészes Brixton-Streathamből.
Az én követem B.-t sorrend felcserélődni látszik lassan... "racionális" okokból. 1. gyorsabbak vagyunk, ha én vagyok elöl, 2. motiváltabban bicózom 3. jobb a kedvem. Sokat vitatkoztunk még az elején, amíg nem szoktuk meg egymást, vagyis én őt, mindig nyösztetett, hogy közelebb legyek hozzá, az oké, h neki megy a 3 cm-es keréktávolság tartása, de én veszélyesnek tartom, plusz ha nagy ritkán mögém került, sokszor miatta nem láttam, hogy jön-e vmi, ha kanyarodni akartam, meg ilyenek, és mint tudjuk, én nem vagyok az a türelmes, csendes típus, hanem morgok, csaholok, harapok. Vagy pl. én szeretek a kresz szabályai szerint közlekedni (kivéve a piros lámpát, azon bármikor átmegyek, ha nincs semmi, ha rendőrautó van a közelben, akkor nem), de B.-t ez hidegen hagyja. Ez még vmi korábbról kialakult futár"komplexus" lehet. Plusz felhúzott az is, ha meglódult előttem számtalanszor, majd számon kérte, hogy kövessem, hát tudod mikor, a te lábadban évek kemény bringázása van, míg én tekergettem Szegeden ide-oda. A te bringád m e g v a n c s i n á l v a, míg az enyém n e m a n n y i r a, plusz, még mindig nem tudok jobb kézzel fékezni a 2 hónappal ezelőtti baleset miatt, röhej. (remélem most már összeforr ez a hüvelykujj, kéne). De ha nem érzem kis tacskónak magam, mert próbálom követni, sokkal jobb minden, lendületes vagyok, magabiztos, kedvvel teli (különben is én vagyok az "esendőbb", nekem kell elöl menni, nem?):D Tehát az új felállás, mindkettőnk hasznára én vagyok elöl.
Tök jó volt az út Greenwichig, totál nem tudtam, hogy át lehet sétálni a Temze alatt ott -és nem csak ott-, hát ez király! A Maritime múzeum előtt kerekeztünk, és fura por lepte el, fújta a szél, mindenütt gépek zaja, meg valószerűtlen fények, először azt hittük renoválnak vmit, de mégsem volt por szaga, v B. azt mondta -locsolnak :D, de nem volt hideg -majd hehe, csak egy filmforgatás kellős közepébe cseppentünk. Megidézték a l o n d o n i k ö d ö t, ami már rég nincs itt.... (oka a klímaváltozás). Az egész múzeum be volt "káderezve" narancssárga ballonszerű csövekkel- a ködgép tartozékaként- és kosztümös alakok magyaráztak egymásnak az udvaron széles gesztusokkal, mint fekete árnyak, nagyon 19. század végi volt az egész. A Temze koszos, de szép éjjel, hűvös szél fújdogált, de kellemes idő, a baj csak annyi volt, ha megálltunk, hirtelen nagyon álmos lettem, úgyhogy időt nem adtunk a romantikának külön kérésemre. Majd hazakerekeztünk a néhány idióta motorbőgető autós és motoros között. Végül a tökéletes zuhany, 3 sor a könyvből és out of action. Mély álmom volt a felszabadító mozgás után, hetek stresszét és két nap szemtelen, folyamatos csokimajszolását hagytam magam mögött, és adtam le az úton. Egy dolog bánt már csak, de annak is megvan a helye.
Jah, és a főnököm felhívott, hogy megkaptam az irodai munkát, a héten menjek be vmikor egyeztetni, hát ez jó hír, jó hír, utálok irodában dolgozni, utálok, bár a free will az free will, valóban, de ezt egyelőre nem tudom befektetni semmibe, tehát örülök. Örülök. És hát élünk, nem csodás?


Meg aztán annyira jó egy egész délutánra kikapcsolni a telefont, szó a vonalon se be se ki...

(Előlem pedig B. hiába dugja el a csokit a rejtekhelyeire jótékonyan, jó szimaton van, ha meg akarom találni, megtalálom, ezt ne feledjétek gyerekek.)

Azt mondják,

a legrosszabb nap is elmúlik egyszer, szóval jelenleg addig még van 2,5 + 24 óra, v vmi ilyesmi :)

tricky: black steel, robert capa: kissé elmosódva

a háborús dolgok folytatódnak, Robert Capa könyve olyan, mintha filmet néznék, most értem a normandiai partraszállást megelőző naphoz, nagyon izgalmas. ez az őrült, híres magyar zsidó fotóriporter mindig a harcok élvonalaiból tudósított, állandóan pókerezett, szerette a jó szeszt és szép lányokat, ahogy ennek lennie kell. nagyon örülök, h B. elvitt a kiállítására még tavaly a Barbican Centre-be. persze a könyv is az övé.
most pedig a Sebek című szerb film következik

az interperszonális kapcsolatok lemaradtak elébb

minden a pirítóval kezdődött. vagy még egy kicsit előbb. egyszer csak megjelent a konyhánkban ez a vadi új pirító...fémes, csillogó...jól pirító pirító. még aznap este, azon kaptam magam, h tonhal salátát készítek és curry-s rizst és fokhagymát sütök egészben olívaolajjal cseppentve, utóbbit a magam kedvére. és vendégeket vártunk, csak úgy hétköznap...F. és Zs. korábbi sokszoros pirító-tulajdonosok jöttek, cseresznyelekvárral, éhesen. a sült fokhagyma nem is, de talán a tonhal, az ízlett nekik. én örültem, pár megmaradt, extra gerezd fokhagymának. azóta több pirítóst eszünk, mint eddig. és cseresznyelekvárunk is van. néha vásárolunk közösen, és a lányok lányos, a fiúk pedig bicós dolgokról beszélhetnek. ha találkozunk.
majd ma Olivia keresett, hogy miújság, invitáltam holnap Greenwichbe, de úgysem jön majd, ahogy Zs.-nek is mondtam, de ő sem fog. Hiába, ilyenek ezek a lányok. persze az idő is közrejátszik majd. megint borús.
még mindig nem vettem mimózákat magamnak-ez loooooserség
de nagyon jó tzatzikit csinálok és
imádok friss bazsalikomot tépdesni a paradicsomszószba.
nem szeretem a paradicsomszószt, mert...mert...úgy viselkedik, mint a láva? és olyan forró? és olyan forró.
vajon A+E-vel mi lehet, azt is tudhatnánk már, és J+R-val.

mitmivanmár

Egy hete -erős túlzással- norvég filmhétvégét csináltunk, és megnéztük az I am Dina (svéd-norvég-dán?) és a Bothersome man -norvég-izlandi?- című filmeket. Míg nekem a Dina tragikus, vad és néhol már majdnem idegesítő-úgy indul, hogy kislányként egy balesetben megöli az anyját, köszi, addig A kiállhatatlan abszurd és szemtelen, szellemes, és hát nagyon kínos-így élünk "mi", persze "szigorúan szimbolikusan". Nem vagyok "bölcs" befogadó, mindig ellenállok kritikai éllel és szkepszissel, aminek szigorúan csak érzelmi vonatkozása van-mivel a film eszközei tudnak a legintenzívebb és legkomplexebb hatást gyakorolni az emberre, ezért itt vagyok a legóvatosabb-mondhatni paranoid befogadó vagyok. Mindegy, A kiállhatatlan nagyon jó film, tiltakoztam ellene közben, de nagyon jó, azt még meg fogom nézni, a Dina vagyok-ot nem hiszem, de azt is érdemes, legalább egyszer. Az tényleg jó a sakndináv filmek többségében, hogy olyan nyersek, természetesek, szikárak. Olyan tágasak, lehet, hogy a népsűrűségükkel függ össze?

Múlt héten ború okán kulturálódási igényünket kilúgoztuk, elnapoltuk.

Valószínűsítem, h egyik lakótársunk influenzás lett (láz, köhögés, levertség) bár ő azt mondta, szerinte nem, mindegy, pár nap alatt jobban lett, most már jól van, szerencsére.
Bence is meggyógyult, az ő esetében nem gondoltuk, h influenza, mert nem volt láza, és elmondása szerint egy évben kb max 2szer vmi rámegy a torkára, hurutos lesz, majd a tüdejére-de ő is jól van.

A kliensemmel való munka kezd egyfajta pszichológiai hadviselést okozni, nehezen húzok határokat, a viselkedése sokszor kiborító, lassan készülök arra, hogy azt mondjam neki, nekem nem kell vele dolgoznom, igazán nem, de valójában ez egy olyan komplex probléma, amitől el kellene határolódnom, mert nem az enyém és akkor nem viselne meg érzelmileg.
Jobb napjainkon csak összeesküvés-elméletekről, túlnépesedésről, az oktatási és eü rendszerek szándékos leépítéséről esik szó (mindegyik témában van jó sok igazság, ezekről még "szívesen" el is csevegek vele), de picit hergel, ez a NAGY megvilágosodás a részéről: nem volt minden tendencia ugyanilyen 800 -2000 -10 000 évvel ezelőtt? Írni csak a szerzetesek tudtak, az analfabétizmus kínánatos dolog volt a középkorban is-az emberek dolgoznak, esznek, ürítenek, alszanak, nemzenek-ez pont elég. Most funkcionális analfabétizmus van, szupermarketek-a fogyasztás templomai, kedvenc szakdolgozat témám-, márkák, amiket megveszünk, kocsik, amik fontosak, ezek személyazonosságot adnak nekünk, nézzük a "felemelő" sorozatokat -már aki, najó, a Dextert én is végig, 2 évadot, és?- nem kell gondolkodni, önálló véleményt formálni, és akkor mi van? Mit kell erre úgy belelkesülni? Ez felfedezés? A másik "kedvencem", amikor olyanokkal jönnek, hogy nem is volt holokauszt (ez aljasság), meg Obamat az arabok pénzelik, és ha így van? Az interneten felszedett, gyűjtött baromságokról honnan tudják, hogy igazak, ott voltak? Mért kell elhinni mindent szemetet? Hát mert ezek felborzolják a hormonháztartást, nem unatkozik az ember, azt tudja mondani, hogy felnyílt a szeme, végre hisz vmiben, ősi ösztönös vágya kielégül, tud csatlakozni vmihez, és modern! Haladó!
Nem is szeretek ilyen dolgokba bocsátkozni, bár nagyon tanulságosak.
A racionális dolgok: az infó, a tudás hatalom, a háború mindig gazdasági érdek, valójában mindig más történik, mint amivel etetnek, de ezért még nem fogom a Mátrix hőseinek érezni magam, és csalóka, bár hiába láttam, attól még nem leszek az!
Szóval, van új a Nap alatt? Nincs, csak maximum minden gyorsabb. Őrült gyors. Vannak más lények az univerzumban? Persze, gőg lenne azt hinni, h nem. Jönnek bolygók, becsapódni a Földbe, csak úgy? Jah, könnyen meglehet. És? Mindenki éli az életét, csiszolgatja magát, küzd, szeret, eszik, alszik, ürít. Szép. Tanulni kell, ennyi, aztán vége.
Nah, ezt majd kibővítem, tematizálom, megszerkesztem, illetve retorikailag megkomponálom, és majd előadom a Speaker's Cornernél, a Hyde Parkban-majd nagy sikert aratok. Persze. Persze

Most megyek a postára, szétküldöm a szerelmes leveleimet, vigye csak a szél, vigye.

És május lett. A szokásos, munka, parkok, múzeumok

És megvolt a boldog Anyák-napja, ma pedig apu szülinapja, az isten éltesse őket.
A múzeum-látogató projekt sikeresen teljesül, 2 hete a Britishben voltunk, igen, még kb 3szor el kell majd menni, most az Imperial War-ban, Lambeth-ban, ezen a héten a greenwich-i Maritime lesz, aztán a Royal Airforce satasata...Az I.W. engem teljesen lenyűgözött, jobban tetszett, mint bármi más-egy csomó repülő, tank, lövedékek, hajók, kenuk, tengeralattjárók, nagyon látványos, hatalmas, mindenütt fém és műszerek-bámulatos- emberi torpedó, amikben két búvár ült, az anyahajó alá kerültek, leoldották a lövedéket, majd angolosan távoztak, ha sikerült. Nem gondoltam volna, hogy ennyire leköt-igaz gyerekkorom óta vannak háborús visszatérő álmaim, (nem annyira kellemes, biztos előző életek) és minden háborús filmet nagyon szeretek, átélni nem akarok egyet sem. Az auschwitzi része pedig, extrán megrázó, igen, ahogy ez lenni szokott.

Ferenckééknél is voltunk egy házi mojitozáson, ide költöztek a szomszédba:), jó kis házba, nagy szoba, napsütötte. Aztán meg felfedeztünk tőlünk 5 perce egy óriási parkot, ez a Brockwell park, akkora sztem, mint a Finsbury, vagy még nagyobb is talán, de vadregényesebb, dombosabb, kis tavakkal, amiket bár nem láttunk, de vannak, tök jó, tök jó park, 5 percre bringával, a kertek alatt...

Egyébként meg várom a választ a mot. levelemre, megtörök a papírmunka elméleti stresszje alatt, az utóbbi napokban fél hete nem volt semmi, várom az indexem a postán, és rosszul vagyok tőle, h könyörögnöm kell majd intézményeknél, ezért meg azért, h rájuk vagyok utalva, és nem csak rajtam múlik, de minden hónapokba fog telni, jobb esetben hetekbe...áhhh, mindegy, ez legyen a legnagyobb bajom.
Itt hideg van, most pedig a 2010 Űrodüsszeia következik. Az Avalonról is akartam írni, de majd máskor, mert B. piszkál, h kezdjük már.

(p.s.: a szexuális vágy és harag agyi központja egy, ez sokmindent megmagyaráz...)